Végülis régi vágyam vált valóra azzal, hogy kicsit többet is megtudhattam egyik kedvenc, klasszikus filmszínészemről, Cary Grantről. Végülis régi vágyam vált valóra azzal, hogy kicsit többet is megtudhattam egyik kedvenc, klasszikus filmszínészemről, Cary Grantről. Ráadásul sikerült egy olyan elfogulatlan és alapos életrajzot elolvasnom, amelyet Graham McCann írt. Eloszlatta a homokossággal kapcsolatos dolgot azzal, és valószínűleg igaza van, hogy Hollywoodban mindenkire ráfogták-ják, hogy homokos (még Hugh Grantra is a Divine Brown eset után). Soha senki nem bizonyította a dolgot. Cary Grantnek öt felesége és jó pár románca volt, többek között Sophia Lorennel, sőt amikor végre az Amcsi Filmakadémia végre életműdíjat adott neki (sose kapott Oscart előtte), majdnem nem vette át, mert a ceremónia közelében apasági perbe is keveredett. De sose tiltakozott a pletykák ellen, soha semmit nem cáfolt. Mindig azt tartotta, hogy az ember magánélete az a sajátja és nem tartozik senki másra. A párbeszédeket, az idézeteket Granttől olvasva szinte hallottam a hangját, azt a jellegzetes akcentust, ami senki másra nem volt jellemző. Meglepett amit megtudtam a családjáról, hogy az anyját elmegyógyintézetbe záratták. Egy kilenc éves fiú arra megy haza, hogy az anyja, aki reggel iskolába indította már nincs otthon és senki nem mondja meg neki, hogy miért, s hol van. S csupán apja halála után, amikor már éppen befutóban lévő sztár, harmincas évei elején derül ki az igazság