Ljudmilla Ulickaja: Kukockij esetei
A Kukockij esetei című Ulickaja mű családregény, akárcsak a Médea és gyermekei, s bár a címszereplő férfi, mégis inkább a nőkről szól.
Pavel Alekszejevics
Kukockij nőgyógyász pályakezdésével indul a cselekmény, s
megismerkedhetünk titokzatos látásával, amely segíti, hogy
megfoganása pillanatától lássa a magzatot, észlelje a női testben
végbemenő változásokat. De lehet, hogy inkább a körülötte
megforduló nőkről szól a regény, nem csak a névtelen szülő és
elvetélő nőkről, hanem a feleségéről, Jelenáról, lányáról Tányáról
fogadott lányáról Tomáról, a pótnagymama-házvezetőnő Vasziliszáról
s Zsenyáról az unokáról. Igazából szinte mindenki egyenlő a
regényben, mindenkinek megvan a maga élete, története, a
kiteljesedése. Jelena volt Pavel Alekszejevics egyetlen nagy
szerelme, aki mellett nem tűnt el titokzatos tudása, mégis
elveszítette őt, amikor kiderült, hogy az orvos elsősorban azért
küzd, legalizálja a Szovjethatalom az abortuszt, s ne kelljen
tízezreknek meghalnia a kontár műtétek miatt. A nő fokozatosan
visszavonul saját világába, eltávolodik a férjétől, aki miután
eléri célját, de elveszíti élete értelmét, alkoholizmusba menekül.
Az egyszerű, de mélyen vallásos Vaszilisza szemében is magává az
ördöggé válik vallomását követően az addig istenített Kukockij.
Tánya rajongott apja nyomát követve biológusnak készül, de megijed
attól, hogy értékrendje a folyamatos patkány-gyilkolászástól
eltorzul, s megpróbálja megkeresni magát. S kisebb kitérők végül az
alkotásban, és a zenében talál magára, s leli meg lelki társát
is.
Ulickaja szereplői között található Goldberg, a genetikus, akinek pályafutása Pavel Alekszejevicsével együtt indult, ám indulatos, meg nem alkuvó természetének köszönhetően zsenialitása ellenére többször is megjárja a lágereket, hogy végül Amerikában teljesedjen ki tudományos munkássága.
A szereplők mögött pedig ott van a nagy
szovjet, orosz élet, a teljes XX. század, amelyről olvasva már a
Médeia esetében is eszembe jutott, hogy nekünk azért mennyivel
könnyebb volt az az 5 évtized, amit annyira szidunk ma is.

Ulickaja egyesíti azt, amit szeretek az irodalomban (illetve annak egy részét, mert azért sokkal több mindent szeretek): a női írást és az orosz írás. Mármint azt a klasszikus oroszirodalomolvasós érzést: az Anna Kareninát pl. mindkétszer télen olvastam, a Bűn és bűnhődést meg tavasszal, úgy húsvét táján.
Pont akkoriban jártam Gilbert Edithez órára, amikor a Kukockij megjelent, és kérdezte, hogy mi a a véleményünk a címéről, mert volt valami csatája a kiadóval, de már nem emlékszem, hogy mi. Nekem például elsőre inkább valami krimiszerűség ugrott be, és igen meglepődtem, amikor elmondta, miről is van szó.